Fogszabályzó szinte az utolsó pillanatban.

Szponzorált tartalom

fogszabályzó

fogszabályzó

Sokáig próbáltam tagadni a nyilvánvaló tényt, de egy idő után már nem tudtam. Még pedig az, hogy fogszabályzóra van szükségem. Gyerekkoromban még nem tartott ott az orvostudomány, hogy a fogszabályozási technika kiforrja magát annyira, mint most. Ma már szinte minden gyerek számára elérhető a fogszabályozás, ha a szülei ki tudják fizetni. Ezért sokkal kevesebb a csálé mosolyú gyerek, mint az én kiskoromban. Szerencsére felnőtteken is végeznek már fogszabályozást, így számomra sincs minden veszve. Nagyon sokáig kerestem a megfelelő rendelőt, ahol meg tudnám csináltatni a fogaim, de végül a fogorvosbudapest.info – ra esett a választásom azok alapján, amiket a weboldalukon olvastam róluk. Főként az győzött meg, amikor olvastam, hogy mire érdemes odafigyelni a szakorvos kiválasztásakor. Itt az ember azt gondolná, hogy némi önpromóció következik, hogy miért érdemes őket választani stb. De erről itt szó sem volt, annyit írt a klinika, hogy nem érdemes ahhoz mérni a fogorvos választásunkat, hogy melyik szakember esik legközelebb a lakóhelyünkhöz. Helyezzük előtérbe választás szempontjából a szakértelmet és azt, hogy általánosságban, hogy bánnak a beteggel.

Sok hasznos dolgot lehet olvasni a weboldalukon, főleg, ahol a fogszabályzó a téma. Emlékszem, régebben én is azt gondoltam, hogy az emberek csak azért rakatnak fogszabályzót akár felnőtt korukban is, mert hiúak annyira, hogy egyszer szeretnének ők is rendezett mosolyt, ám nem csak erről van szó. Persze, ez is fontos, de a szép fogsornak az emésztés szempontjából is kiemelt a jelentősége. Hiszen, ha a harapástechnika nem megfelelő, akkor az ételt sem tudjuk megrágni jól, ez pedig hosszútávon problémákhoz vezethet. Továbbá meg kell itt említeni azt is, hogy egy kusza fogsort sokkal nehezebb tisztán tartani, így megnőhet a fogszuvasodás és a fogínygyulladás kialakulásának is az esélye.

A következő részben arról olvashattam, amit már én is megtudtam, még pedig arról, hogy a fogszabályozást nem csak gyermekkorban lehet megejteni, ahogy sokan gondolják. Egy rögzített fogszabályozó segítségével mindig ki lehet alakítani egy szép, rendezett fogsort. Annyiban előnyösebb a kamaszkor elején elkezdeni az eljárást, mert ekkor a csontok még növésben vannak, és az állkapocs sokkal inkább irányba terelhető. Sokszor szükség van a fogak pótlására is, illetve a bedőlt fogak felállítására, hogy a végeredmény biztos olyan legyen, amilyet az ember szeretne. Sokaknak a következő kérdése az, hogy ez mind szép és jó, de vajon meddig kell hordani a fogszabályozót? Sajnos erre nincs egy előre megírt recept, mert a kezelési tervet mindenkinek a saját fogai igényei szerint állítják fel. A legfontosabb dolog, amik ezek a kezelések alatt fejben kell tartani, az a türelem. Hiszen időbe telik, míg a kezelés ki tud fejteni olyan hatást, ami hosszútávon sikeres lesz. Olvastam azt is a fogorvosbudapest.info oldalán, hogy fontos, hogy a szülők felkészítsék a gyerekeiket, hogy mi vár rájuk, és azt is el kell nekik mondani, hogy mindez az ő érdekeiket szolgálja. Sokkal egyszerűbb kamaszkorban elviselni néhány évig a fogszabályzót, mint felnőttkorban szenvedni vele, amikor csak megbonyolítja az ember életét. A saját tapasztalatom alapján is beszélek. Nekem az elolvasottak elegek voltak arra, hogy megbizonyosodjak, hogy ez az a hely, ahol szeretném megcsináltatni a fogszabályzómat. Bízom benne, hogy végeredményben én is egyszer felszabadultan mosolyoghatok, és nem szorongok majd a fogsorom miatt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás