Energetikai tanúsítvány készítés profi szakemberekkel: e-tanusitas.eu!

Szponzorált tartalom

energetikai tanúsítvány készítés

energetikai tanúsítvány készítés

Nemrég egy barátnőmmel beszéltem meg egy találkozót, úgyhogy nagyon megörültem, hogy végre láthatom. Ezeréves barátság fűz össze bennünket, de az utóbbi időben mindketten annyira elfoglaltak voltunk, hogy nem igazán jutott időnk arra, hogy úgy igazán kibeszélhessük az élet nagy dolgait. Így aztán meleg baráti öleléssel üdvözöltem, amikor végre megérkezett a kávézóba, ahová a találkozót egyeztettük. „Annyira rég láttalak, olyan jó, hogy itt vagy!” – kiáltottam, amikor a nyakába borultam. „Részemről az öröm” – viszonozta a barátnőm az ölelésem, és rám mosolygott. A szemében azonban azt láttam, valami mintha beárnyékolná a teljes boldogságát. Az arca is gondterheltnek tűnt, és a homlokát is úgy ráncolta, mint akinek valami nagy problémával kell megküzdenie.

„Látom, hogy valami baj van” – tértem rögtön a témára, kertelés nélkül – „máskülönben nem ráncolnád így a homlokod. Tudok valahogy segíteni ebben? Mi bánt ennyire?” – kérdeztem. A barátnőmnek jól esett az érdeklődés, és egyhamar meg is válaszolta a kérdésemet: „Tudod, Ica, úgy alakult, hogy el kell adnunk a szüleim lakását, és egy csomó adminisztratív feladat zuhant most a nyakunkba. Többek között energetikai tanúsítvány készítés is szükséges lenne, de egyelőre azt sem tudom, eszik-e vagy isszák ezt a témát…” „Ó, csak ennyi?” – kiáltottam fel nevetve. „Képzeld, a barátomék épp most vannak túl egy lakáseladáson, úgyhogy tudom miről beszélsz! Ők az e-tanusitas.eu-t bízták meg  az energetikai tanúsítvány készítés kapcsán – hallottál már róluk?” Mivel a barátnőm a fejét csóválta, így megpróbáltam átadni a részére azt a tudást, amit a e-tanusitas.hu csapatáról hallottam a barátomtól.

„Az e-tanusitas.eu csapata végzi a magyarországi energetikai tanúsítvány készítéseknek a tíz százalékát, így bárhová essen is a szüleid lakása, ők biztosan tudnak segíteni nektek ebben. Nyugodtan kérjetek be több tanúsító cégtől ajánlatot a régióból. Ha ugyanis bármelyikük alacsonyabb árat ad, mint az e-tanusitas.eu, akkor árgaranciát vállalnak, és a neked megajánlott legalacsonyabb árhoz igazodva ugyanazon az áron fogják elvégezni a tanúsítást a részedre. Így ebből a szempontból sincs veszítenivalód.  Ha bármi kérdésed lenne a szolgáltatás megrendelése előtt, készséggel állnak a rendelkezésedre az oldalukon megjelölt telefonos elérhetőségen, de akár visszahívást is kérhetsz a magad részére az oldalon keresztül. Ha pedig minden tisztázott, az online kitölthető űrlapjuk segítségével tudod megrendelni a szolgáltatást. Egy rövid telefonos egyeztetésre még szükség lesz, hogy az időpontot mindketten rögzítsétek, ezt követően pedig elkezdődik a munka.

A megbeszélt időpontban az egyik kollégájuk ki fog érkezni hozzátok a helyszínre, hogy az energetikai tanúsítvány készítéséhez szükséges méréseket elvégezze. Ezzel párhuzamosan, ahogyan rendelkezésre állnak a mérési eredmények, az adatokat már továbbítja is a központba, ahol megkezdik az energetikai tanúsítvány elkészítését. Tapasztalatból mondom, hogy hihetetlenül gyorsan dolgoznak, mindössze 24 óra leforgása alatt kézbe veheted az eredményt. De ha esetleg ennél is rövidebb ügyintézésre lenne szükséged, nyugodtan jelezd nekik – akár 12 órára is le tudják csökkenteni a munkavégzés idejét. Nekem az volt az érzésem, mialatt velük dolgoztunk, hogy nekik tényleg számít az ügyfél. Erről már az is árulkodik, ha ellátogatsz a honlapjukra. Sehol máshol nem tapasztaltam azt, hogy ennyire érthetően elmagyarázták volna az energetikai tanúsítvány készítésének a folyamatát. Ráadásul most minden ügyfelük számára egy 4000 Ft értékű Ingatlan Kisokossal is kedveskednek!”

„Ez igazán nagyszerű, köszönöm, hogy megosztottad ezt az információt velem!” – hálálkodott a barátnőm. A gondfelhők el is szálltak a homlokáról, és ezt követően igazán oldott hangulatban tudtuk tovább folytatni a beszélgetést. Otthon pedig azt mondta, első dolga lesz részletesen utána olvasni az energetikai tanúsítvány készítésenek az e-tanusitas.eu oldalon!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás