A barátnőmnek mostanában nem volt szerencséje a szerelemben sajnos. A párjával (vagyis most már csak a volt párja…) terveztek egy utazást a nyárra Görögországba. Csak ők ketten mentek volna, repülővel, egy gyönyörű luxus szállodába – sajnos azonban még június elején szakítottak, így az augusztus végi utazásnak lőttek. Sokat gondolkodott, mi legyen vele, mert ő már sem egyedül, sem mással nem akart volna elmenni erre az útra, így végül úgy döntött, hogy nekem és a vőlegényemnek ajándékozza ezt az utazást az őszi esküvőnk előtt egy előzetes nászajándék gyanánt.
Borzasztóan szomorúak voltunk ugyan a barátnőm szakítása miatt, de persze az utazásnak azért nagyon örültünk, hiszen végre egy kicsit kikapcsolódhatunk a munka, a szürke hétköznapok és az esküvő szervezése okozta stresszből.
Nem olyan sokára végre el is érkezik a várva várt utazás, viszont most kellett arra rádöbbennünk, hogy nincs mibe pakolnunk. Na hát gyorsan el is kellett kezdenünk bőröndöt és táskát keresnünk! Természetesen vannak itthon bőröndjeink és táskáink is halom számra, viszont sajnos egyik sem olyan méretekkel rendelkezik, amely ehhez a repülőjegyhez foglalva lett – és már egyébként is régiek, kopottak, tehát mindenképpen ráfért már egy vérfrissítés a táskáinkra, bőröndjeinkre.
A neten néztünk körbe, hogy honnan tudnánk rendelni, és a bagbox.hu bizonyult a legoptimálisabbnak az összes webshop közül, amelyeket megláttunk. Read More →