Tóépítés komoly előkészületekkel.

tóépítés

tóépítés

Amikor az ember elszánja magát egy olyan nagy projektre, mint amilyen nagy egy tó megépítése lehet, akkor azt nem szabad megfelelő tervdokumentáció nélkül megoldani. Ha így tesz az ember, s csak ad hoc építi meg magának a tavat, akkor a végeredmény elég gyászos lesz. A tóépítés mikéntjének ugyanis megvan a maga menete. Először is mindenképpen azzal kell kezdeni, hogy az ember a kinézett területen kiásatja (lehetőleg gépi erővel) az a méretű tómedret, amekkorára előzetesen gondolt. Ha ezzel megvan, akkor még nem szabad a medret elárasztani vízzel, hiszen ha így teszünk, akkor a víz idővel el fog tűnni a mederből! Hogy miképpen? Nos, a tó, melyet mesterséges tóépítés keretén belül hozunk össze, nem rendelkezik vízzáró réteggel. Ezért arról nekünk kell gondoskodnunk! Ám mielőtt ezt megtennénk, és lefektetnénk a mederbe a vízzáró réteget, előbb még le kell fektetnünk az úgynevezett geotextília réteget. Ez a geotextília réteg fogja megóvni a vízzárásért felelős tófólia rétegét. (A geotextília a meder alján található éles kövektől, gyökerektől, miegymástól védi a tófóliát.) A tóépítés során tehát erről a két rétegről egyáltalán nem lehet megfeledkezni, máskülönben magunkra vethetünk!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás