A hivatalos Citroen kereskedő széleskörű szolgáltatása

Szponzorált tartalom

Hivatalos Citroen kereskedő

Manapság az autóvásárlásnak többféle útja van, de mielőtt bármelyiken is elindulna, érdemes átgondolnia a pro és kontra terveket. Például, ha egy használt járgányt szeretne, akkor jó ötletnek tűnhet az előző tulajtól megvenni, viszont ebben az esetben nem igazán fogja tudni, hogy mit kap a pénzéért cserébe.

Csak azon információknak lesz tudatában, amit az előző tulajdonos elmond, illetve bevall, így eléggé nagy a rizikó, főleg ha egy teljesen idegenről van szó. Ugyanakkor, ha egy hivatalos Citroen kereskedő segítéségét kéri, akkor nem fog zsákbamacskát venni, még akkor sem, ha egy használt modell mellett dönt.

Hiszen a hivatalos Citroen kereskedő tüzetesen átvizsgálja a kocsit, mielőtt eladásra kínálná és a felfedezéseit nem fogja titokban tartani. Sőt, az árat is az autó állapota alapján fogja megszabni. Nem beszélve arról, ha a hivatalos Citroen kereskedő egy új verdához juttatja hozzá, hiszen ekkor számos különféle előnyös szolgáltatásban részesülhet. Először is, a papírmunka így nem Önre hárul, hanem mindent elvégez az eladást intéző vállalkozás.

Másodszor, a finanszírozásban is segíthet, ugyanis, ha nincs rá kellő kerete, akkor segítenek egy megfelelő hitelkonstrukciót vagy egyéb fedezeti lehetőséget találni. Ez pedig még mindig nem minden. A hivatalos Citroen kereskedő szervizszolgáltatást, műszaki vizsgát, hozom-viszem szolgáltatást és bér- illetve csereautót is biztosít szükség esetén.

Ezeken túl, a biztosítások elintézését, a kárügyintézést és a használt autó beszámítást is intézik Ön helyett, így szinte semmi más tennivalója nem lesz, mint rámutatni egy modellre és majd használni. Ezek egyike sem jár, ha nem a hivatalos Citroen kereskedő a kiválasztott járgány eladója, így ezeket is számba kell venni a döntés meghozatala előtt.

Sőt, arra is gondolnia kell, hogy a későbbiekben majd szüksége lesz cserealkatrészekre, autóápoló szerekre, amelyeknek beszerzésében szintén tud segíteni a hivatalos Citroen kereskedő és mindig az autó típusának megfelelő darabokat kínálja, így hosszútávon támogatást kap cserébe, ha ezt választja.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás